Bölcsődei szolgáltatást nyújtó munkatárs

Bölcsődei szolgáltatást nyújtó munkatárs

Miért érdemes velünk dolgozni:

  • 2 csoportos, csoportonként maximum 7 fős munkahelyi bölcsődében valósíthatod meg gyermekszerető, kreatív ötleteidet
  • számíthatunk egymásra, szakmai és emberi közösséget alkotunk
  • rugalmasak vagyunk, nyitott, közvetlen légkört biztosítunk és tisztelettel bánunk egymással
  • elhivatott, kiváló szakemberekkel dolgozhatsz együtt

 

Főbb feladatok, munkák

  • részvétel a munkahelyi bölcsőde szakmai programjában foglaltak megvalósításában,
  • kisgyermeknevelői feladatok mellett segítői feladatok ellátása,
  • a bölcsőde napirendje szerinti tevékenységek ellátása folyamatos biztonság szem előtt tartásával,
  • a bölcsőde területének esztétikus díszítése, rendben tartása,
  • a szükséges dokumentáció vezetése.

Az álláshoz tartozó elvárások

  • a gyermekek számára szeretetteljes légkör biztosítását
  • a munkatársakkal és a szakmai vezetővel való jó együttműködést
  • a gyermekek harmonikus fejlődésének segítését
  • a gyermekek érvényben lévő módszertani elvek figyelembe vételével történő gondozását, nevelését
  • a szülőkkel való állandó kapcsolattartást, rendszeres beszámolót a gyermekükkel kapcsolatos napi eseményekről
  • pontosságot, megbízhatóságot, önálló munkavégzést, lelkiismeretességet, nyitottságot
  • legalább középfokú végzettség, valamint a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet szerinti, a munkahelyi bölcsődékben szolgáltatást nyújtó személy munkakörre vonatkozó képesítési előírásoknak megfelelő feltételek megléte
  • egészségügyi alkalmasság
  • cselekvőképesség
  • büntetlen előélet, valamint a pályázó ne álljon büntetőeljárás hatálya alatt és a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, figyelemmel a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 10/A. § (1) bekezdésében foglalt feltételekre

Az állás betöltéséhez előnyt jelent

  • a felsőfokú szakmai végzettség
  • bölcsődében, családi bölcsődében szerzett legalább 3 éves szakmai tapasztalat
  • gyermeknevelés terén szerzett tapasztalat
  • jó kommunikációs készség

Amit kínálunk

  • cafeteria juttatást a próbaidő lejárta után (SZÉP kártya nettó 385 000 Ft/év)
  • határozatlan idejű, teljes munkaidős munkaviszonyt, váltott műszakban, rugalmas napi beosztással
  • barátságos és jó hangulatú, szép munkakörnyezetet, kislétszámú csoportokkal

Jelentkezés módja:

  • Szakmai, fényképes önéletrajzod és motivációs leveled a lenti Jelentkezem gombra kattintva kérjük megküldeni.

Munkavégzés helye

Budapest

Jelentkezési határidő

2023.10.17

Részletek

Állás, munka területe(i)
Szakmunka / fizikai munka, Pedagógus, Oktatás / Képzés, Dajka
Szükséges tapasztalat
1-3 év szakmai tapasztalat
Foglalkoztatás jellege
Alkalmazotti jogviszony
Munkarend
Beosztás szerinti munkarend
Szükséges végzettség
Középiskola
Cégméret
10-25 fő
Biztosított eszközök

Biztosított eszközök

Hirdető típusa
Közvetítő cég

Jelentkezés módja

Jelentkezni a „Jelentkezem” gombra kattintva a fizetési igényének megjelölésével tud.

A cégről

Önnek ajánljuk

Megosztás